Irodalomóra!

Irodalmon az volt a feladat, hogy írjunk egy fogalmazást, az eddig tanult novellák egyik szereplőjének a szemszögéből. És Móricz Zsigmond, Hét krajcár című novellájából írtam.A koldus szemszögéből. 

Íme a művem: 

Szegény ember boldogsága

Ma reggel gyomrom korgásár ébredtem.Kinyitottam a szemem és megláttam a magam előtt csordogáló folyót, a Tiszát.Gyönyörű volt, ahogy megcsillant rajta az éppen felkelő nap.

Miközben gyönyörködtem a látványban, gyomrom egy korgással jelezte, hogy ideje lenne enni valamit.Felkeltem a fa alól ahová este lefeküdtem, leporoltam ruhámat és kinyújtóztattam fájó végtagjaimat, amik egy roppanással adták tudtomra, hogy nem kellene ezt erőltetni.

 Öreg vagyok már, gondoltam és lenéztem magamra. A ruháim gyűröttek és inkább hasonlítottak rongyokra, mint ruhákra.

A gyomrom újra kordult egy nagyot, mintha csak azt mondaná: ne magadat nézd, hanem egyél valamit.

Megnéztem tarisznyámat, amiben krajcárjaimat, ennivalómat és kulacsomat tartottam. 

A krajcárok leginkább csak kéregetésből származtak, de most nem volt benne egy sem.Feldobtam vállamra a tarisznyát és elindultam a Tisza partján.

Miközben mentem, gyönyörködtem abban a látványban amit a Tisza nyújtott.

A nád susogott attól a kis széltől ami volt, a sásból kiúszott egy kacsa, a közeli fának lehullott egy levele.

Az én életem is ilyen könnyen hullott el, mint ez a levél. Régi életemben jó módban éltem, egészen addig, amíg le nem égett a házam.

Miközben  életemről gondolkodtam, odaértem egy házhoz. Időközben a nap egyre feljebb és feljebb került az égbolton.

Az első házból gyerekzsivaj hallatszott. Odamentem az ajtóhoz és bekopogtam.

Háromszor koppant az ujjam, de az elsőnél a gyerek zsivaj elmúlt.A másodiknál semmi nem történt a harmadiknál, viszont kivágódott az ajtó és előttem három kisgyerek állt.Mikor meglátták fehér szakállamat és ráncos arcomat felsikoltottak és elrohantak az ajtótól.A következő ember aki előttem termett egy magas, bajszos férfi volt, akin látszott, hogy rettenetesen mérges.Jobbnak láttam nem megszólalni és elhátráltam az ajtóból, amit jól is tettem, mert a férfi a következő pillanatban bevágta és ha még mindig ott álltam volna biztosan eltöri az orromat.

Átmentem a következő házhoz. Bekopogtam.

Kinyílt az ajtó és egy fiatal asszonyt láttam, kezében egy síró kisgyerekkel.

- Meg tudna szánni, asszonyom egy krajcárral vagy egy kis ennivalóval egy szegény koldust?- kérdeztem tőle reménykedve. 

- Talán...-kezdte és elgondolkodott. Elfordult, kihúzott egy fiókot és kivett belőle két krajcárt-Talán ennyit adhatok.-mondta és kinyújtott tenyerembe dobta a krajcárokat.

-Köszönöm asszonyom!-hálálkodtam neki - Isten fizesse meg!-mondtam és hátrébb léptem.

Ő csak biccentett és becsukta előttem az ajtót.

Jó emberek is léteznek még, gondoltam magamban és ránéztem a tenyeremben heverő két krajcárra.

Átsétáltam a következő házhoz és bekopogtam. Mikor kinyitódott az ajtó egy piros arcú, kedves asszony nyitott ajtót, mellette ott állt egy kisfiú.

Kinyújtottam tenyeremet és rákezdtem:

-Szánjanak meg egy szegény koldust.- mondtam nekik éneklő hangon.

Ekkor az asszony úgy felnevetett, majd belebódult.

-Hagyja el, jó ember-mondta- ma egész délután itt heverek, mert nincs egy krajcárom a félfont szappanhoz, hibádzik az árából. 

Rábámultam.Egy krajcár, gondoltam magamban, egy krajcár kell csak nekik.

-Egy krajcár?- kérdeztem.

-Hát.

-Adok és.

-No még az kéne , koldustól alamizsnát.

-Hadd el, lyányom, nekem nem hibádzik.Nekem már csak egy hibádzik, a kapa Főd.Azzal minden jó lesz.-mondtam neki, azzal a gyerek kezébe nyomtam a krajcárt és hálálkodva elsétáltam. Jó érzés volt valamit, amire szüksége volt, még ha csak egy krajcár is az.

Mire visszaértem a Tisza partján a nap már nyugovóra tért.A gyomrom már nem korgott annyira, mert miközben sétáltam vissza a partra megálltam egy háznál, ahol kaptam egy szelet kenyeret és almát.

Mire a nap utolsó sugarai is eltűntek az égről én már aludtam.

Mielőtt elaludtam volna, felidéztem annak a asszonynak az arcát, akinek a krajcárt adtam. Hogy örült, mikor odanyomtam a fiú kezébe!

Boldog voltam, hogy végre én is tudtam adni valamit az embereknek és nem csak koldultam tőlük. 

Vége! :D

Ami dőlt betűs és nem kövér azt nem én írtam, hanem benne volt az eredeti műben.

Írj kommentet, ha tetszett és ha nem.

Nemma